2021. május 19., szerda

Fermentált pezsgős fenyőrügy üdítő

Idén sok fenyőrügyhöz jutottam, így lehet kísérletezni is belőle. Ilyen a következő is: 


Hozzávalók:

  • 1 l-es üveg, nekem 2db 7dl-es lett végül
  • 1 marék fenyőrügy
  • 4 szál citromfű, nekem ennek hiányában rozmaring
  • 4 szál menta (15-20cm)
  • 1 citrom felének a leve, a másik fele karikázva
  • 1ek cukor
  • 1 csipet só
  • 1 l tisztított víz v felforralt lehűtött víz

megmosott növényeket az üvegbe rakjuk. 

Többi hozzávalót az 1 liter tisztított vízhez adtam s ráöntöttem a rügyekre, lefedtem, és tálat tettem alá. 

4 napig érleljük, majd mehet be a hűtőbe. 

 

Forrás: Gödér Éva - TECS facebook csoport 

2021. május 11., kedd

Galagonya

 2021-es év felfedezettje számunkra a galagonya. Vagyis, tavaly télen, mikor kökényt kerestünk, akkor leltünk rá a termésre, nem is gondoltam volna, h ilyen sok van a környékünkön. (legalább van, amiből sok van) 

Ami készült belőle, szörp, mentával, gyömbérrel, citrommal és hegyikristály áztatással. 

Amit tervezek még az a cukormentes változat, klasszikus formában, csak citrommal.

Hegyikristály

 Év elején jött egy sugallat, h mikor áznak a növények a vízben, áztassak velük hegyikristályt is, megtettem. 


Hegyikristály ásvány hatása

Hegyikristály hatása: sejtregeneráló, védő, immunerősítő, agyi funkciók, depresszió, idegrendszer, méregtelenítő, anyagcsere, hormonháztartás, vércukor, energia

 

A Hegyikristály az egyik legerősebb és legfontosabb ásványunk. A 12 mesterkristály egyike. A hagyományok úgy tartják, hogy megvéd a démonoktól, betegségektől és energiát, erőt ad tulajdonosának. A hegyikristály hatása rendkívül sokoldalú, mestergyógyító. Javítja az emlékezőképességet, csökkenti a depresszió tüneteit, nyugtatja az idegeket, kiegyensúlyozottá teszi viselőjét. Erősíti az immunrendszert, egyensúlyba hozza a szervezetet. Általános fájdalomcsillapító, méregtelenítő hatású, serkenti az anyagcserét, szabályozza a hormonháztartást és a vércukorszintet. Tisztítja, energiával tölti fel az egész szervezetet és megszünteti az energiaáramlásban keletkező blokkokat. A hegyikristály tartalmazza az összes létező színt, ezért minden csakránkra jótékony hatással van, gyógyítja az összes szervünket, ezáltal bármilyen betegségre használható. Ha egyensúlyba hozta a szervezetet, hatása lecsökken és szinten tartja az egészséges állapotot. A hegyikristály az egyik legjobb meditációs ásvány, fokozza az extraszensz képességeket és ráhangol a spirituális céljainkra. Erősíti más ásványok hatását, ezért bármilyen ásvánnyal együtt használhatjuk, illetve viselhetjük.

 

Alkalmazása:

Hosszú távon viseljük ékszerként, vagy meditáció közben tartsuk a kezünkben, illetve tegyük a megfelelő testrészre.

 

Forrás:ITT

2021. május 4., kedd

GYERMEKLÁNCFŰ - Fűszernövény


GYERMEKLÁNCFŰ - Fűszernövény

Taraxacum officinale

Pitypang, kutyatej, tejesfűvirág, barátfej - a gyermekláncfű megannyi tájnyelvi változata arról árulkodik, hogy a növény igen népszerű a népi gyógyászatban. A természetgyógyászat a pitypang gyökeréből, leveléből és virágából készült készítményeket alkalmaz. Segít reuma, köszvény, epebántalom és szembetegségek esetén. Nélkülőzhetetlen eleme a tavaszi tisztítókúrák során alkalmazott teáknak és salátáknak. Tudományos vizsgálatok igazolták hatóanyagainak gyógyhatását. A gyermekláncfüvet ezért epetermelési zavarok és emésztőrendszeri problémák - puffadás és emésztési zavarok - esetén használják. A természetgyógyászat felhívja a figyelmet a növény vizelethajtó hatására: a pitypang segít a vese- és a húgykövek eltávolításában. Ajánlott reumás és premenstruációs panaszok esetén is. Segít eltávolítani a szervezetből a vízfelesleget, és enyhíti a premenstruációs tünetegyüttesre jellemző panaszokat.

TAVASSZAL IDEÁLIS - A gyermekláncfűvlevéllel készült leves és saláta a tavasszal elkészíthető legegészségesebb ételek közé tartozik. A növény sok vitamint tartalmaz, amelyekhez friss zöldségek híján télen nem jutunk hozzá. A gyermekláncfű ezenkívül segít eltávolítani a szervezetből a vizet és a méreganyagokat. A természetgyógyászok ezért régóta beillesztetik a tavaszi erősítő és tisztítókúrákba.



Gyógyító hatás: A gyermekláncfű levele és gyökere elsősorban a gyomor- és a bélműködésre hat. Segít epebántalmak és emésztési zavarok esetén, serkenti a veseműködést, megelőzi a vesekövek kialakulását. Enyhíti a fájdalmas ízületi gyulladásokat, valamint a reumás ízületi gyulladáshoz, illetve a premenstruációs tünetegyütteshez kapcsolódó panaszokat.

HATÓANYAGOK - A pitypang főleg keserűanyagot tartalmaz, amely a májon keresztül serkenti az epetermelést, ezáltal javítja az étvágyat és az emésztést. Kumarin, szterol, csersav, fenolsav található benne, a növény virágában és levelében ezenkívül flavonoid is. Egészségügyi szempontból fontosak a benne található vitaminok és ásványi anyagok, pl. mint a kalcium, magnézium, foszfor, vas és különösen a kálium. Az ősz közeledtével a gyökere nagy mennyiségű inulint - egy speciális poliszacharidot - termel, amely a vastagbél baktériumai által feloldott rostként serkenti a bélműködést.

ÉRDEMES TUDNI - Aprítsunk fel 2-3 kávéskanál pitypanggyökeret, öntsünk rá 5 dl vizet, és forraljuk kb. 10 percig. Reumás ízületi gyulladás esetén minden étkezés előtt igyunk belőle egy kis pohárral.

Gyermekláncfű saláta

-20 dkg fiatal pitypanglevél
-20 dkg újburgonya
-2 szem mogyoróhagyma
-2 evőkanál fehérborecet
-só, fehér bors
-2 evőkanál napraforgóolaj
-2 evőkanál dióolaj
  1. A burgonyát héjában egy kevés vízben megfőzzük. Meghámozzuk, felkarikázzuk.
  2. A mogyoróhagymát apróra vágjuk, az ecettel elkeverjük, megsózzuk, megborsozzuk. Az olajakat habverővel összekeverjük.
  3. A pitypangleveleket megmossuk, átválogatjuk és megszárítjuk, esetleg felaprítjuk. A burgonyával és az öntettel összekeverjük, ha szükséges, ízesítjük.
Gyermekláncfű zselé 

500 g gyermekláncfű virágról szedjük le minden zöldjét, még a virág alsó részét is. Adjuk hozzá 1 citrom levét, meg annyi forralt vizet, hogy a virágokat ellepje. Hagyjuk állni 12 órán keresztül, majd egy kendőbe szedve csavarjuk ki a levét. Hámozzunk meg 3 narancsot, vágjuk kis kockákra, és forraljuk 10 percig a gyermekláncfű kivonattal és 1 mokkáskanál őrölt gyömbérrel. Zselésítő (befőző) cukorral keverjük zselés állagúra. Töltsük zárható üvegbe, és csavarjuk rá a fedelét.

KONYHAI TIPPEK

-Főzéshez elsősorban a növény finom fiatal levelét használjuk. Enyhén kesernyés, magas ásványianyagtartalmának köszönhetően kissé sós ízű.
-Sok latin kultúrájú országban, különösen Franciaországban készítenek salátát csak pitypanglevelekből, ami jól társítható paradicsom- vagy más salátákhoz, levesekhez és mártásokhoz. Finom szendvicskrémet kapunk, ha túróval elkeverjük. Nagyon ízletes az apróra vágott pitypanglevelekkel meghintett vajas kenyér is.
-Rövid ideig párolt fiatal levele sajátos tavaszi ízt ad húsételeknek, halételeknek és a túrónak.
-A pitypanglevelekkel ízesíthetünk likőröket és gyógynövényes söröket is.
-A gyermekláncfű ecetben eltett bimbóit a kapribogyó ízletes és olcsó alternatívájaként használhatjuk fel.
-Levelét mindenképpen tisztítsuk meg felhasználás előtt: folyó vízben mossuk meg, majd jól szárítsuk meg.
-A pitypang felaprított levelét lefagyaszthatjuk télire. Terítsük szét egy tálcán, és tegyük a mélyhűtőbe. A fagyasztott leveleket tároljuk zárható edényben.
 
forrás: ITT

CSALÁN, nagy - Urtica dioica

 

CSALÁN, nagy - Urtica dioica

Vizesedés, hólyag- és vesebetegségek ellen.

A csalán sokoldalú gyógynövény, amelyet bőrirritáló hatása miatt gyakran tekintenek gyomnövénynek. A népi gyógyászat azonban elismeri a csalán különleges tulajdonságait: a növényeket ugyanis megvédi a kártevőktől, az emberket pedig a betegségektől és a balszerencsétől.

Magyarországon kb. 50 fajta csalán lelhető fel, azonban gyógyászati szempontból a nagy csalán (Urtica dioica) a legtöbbször alkalmazott gyógynövény.

Népies nevei: csóvány, csólyány, csollán, csillán.

A nagy csalán magas termetű (50-150 cm) csalánszőrökkel borított, szögletes hajtású, indás évelő növény.Minden szervén megtalálható csalánszőrök érintése égető, viszkető érzést okoz, apró vörös kiütésekkel. 
Szinte mindenhol fellelhető, azonban a nyirkosabb, vizesebb erdei ligeteket kedveli a legjobban.

A tavasz egyik első hírnöke, már nagyon sokszor a hó alól is kibúvik. Gyógyászati szempontból az április végi és májusi csalán felső hajtásvég a leghatékonyabb drog, míg szeptemberben a gyökerébe visszahúzódó hatóanyagok miatt a növény gyökerét gyűjtjük. A vulkanikus kőzeten termett csalán rendelkezik a leghatékonyabb gyógyerővel. Érdemes tehát ilyen területeken gyűjteni.
A csalán „tüzes" növény, ezt mutatja a latin elnevezése.  Az Urtica szó a latin Uro= égni szóból származik. A csalán rendkívül gazdag hatóanyagok tárháza.



GYÓGYÁSZATI ALAPANYAG

Gyógyászati célra egyaránt alkalmaznak friss és szárított csalánt. A természetgyógyászatban ezenkívül a növény termését és gyökerét is felhasználják.

HATÓANYAGOK

A csalánlevél vizelethajtó flavonoidokat, kovasavat, valamint hisztaminhoz hasonló vegyületeket tartalmaz. A csalánszőrökben található hangyasav javítja a bőr vérellátását. A csalán gyökere csersavakban gazdag. Termése vasat, B- és C-vitamint, továbbá karotinoidokat, vagyis antioxidáns tulajdonságokat mutató természetes színezőanyagokat tartalmaz. A-, B-, C-, K-, U-, P- vitaminok
Kiemelkedő a magas vas és szelén tartalma. 4 fajta klorofillt tartalmaz. Hamujában nagy mennyiségű meszet, ásványi sókat, fehérjéket találunk.

Savak közül: aszkorbinsavat, fahéjsavakat, ecetsavat.

További fő hatóanyagok: acetilkolin, fitoszterin, hisztamin, szerotonin, glikozidok, szterolok, karotinoidok. Béta-szitoszterol (csak a gyökerekben).

A nagy csalánnak gyógyászati célra felhasználható részei: 

virága (Urtica flos),
gyökere (Urtica radix)
magja (Urtica semen).

A leveleket frissen vagy szárítva, gyökerét szárítva, magját kipréselve alkalmazhatjuk.

A csalán alkalmazásának módjai:

A csalán gyógyító hatása rendkívül sokrétű. Erősíti az immunrendszert, segítséget nyújt a reuma, köszvény, epehólyag- és májproblémák esetén. A csalántea serkenti a vizeletkiválasztást, valamint enyhíti a prosztata-megnagyobbodással összefüggő panaszokat.

A tavaszi csalánlékúra elűzi a fáradtságot, tisztítja a vért, és kimossa a szervezetben képződő vese- és hólyagköveket. Magas B-vitamin-tartalama révén a csalán mindezeken felül csillogóvá varázsolja a hajat.

-teaként (levél, gyökér)
-tinktúraként (külsőleg, belsőleg)
-magolajként ( külsőleg, belsőleg)
-borogatásként (külsőleg)
-ülőfürdőként (külsőleg)
-hajszesz és samponként (fejbőrre)
-ételként (levesek, főzelékek)
-csalánsörként

A csalántea (levélből) elkészítésének módja: Két evőkanál szárított csalánlevelet leforrázunk (nem főzzük), lefedjük, csupán 2 percig állni hagyjuk, majd szűrjük és kortyonként fogyasztjuk. Az ajánlott napi bevitel átlagos esetben 2-3 csésze. Súlyosabb esetekben akár 1-1 1/2 liter tea fogyasztása javasolt arányosan szétosztva a nap folyamán.

A csalántea (gyökérből) elkészítésének módja:  A jól kiszárított és felvágott gyökereket (két púpozott teáskanál) éjszakára 2,5 dl hideg vízben áztatjuk és azt reggel felfőzzük, szűrjük, majd kortyonként fogyasztjuk.

Tinktúra alkalmazása: naponta 2x vagy 3x 1 dl vízben oldva, külsőleg bedörzsölőszerként.
Magolajként alkalmazva: belsőleg 1-2 mokkáskanál/nap, külsőleg bekenőszerként.

Borogatás: a nagy csalán teáját használjuk borogatásra.

Ülőfürdő: fürdővízhez 2 l csalántea hozzáadása, a fürdővíz csípőig érjen. A növény klorofill tartalma miatt megfoghatja a kádat.

Hajszesz és sampon: a termékek leírása szerinti használat követendő.

Ételként: a növény friss leveleit használhatjuk. A májusi friss csalánlevelekből lét is préselhetünk, amelynek maximális napi adagja ½ pohár (kiváló vérpezsdítő).

Csalánsör recept: 

Összetevők:

-friss fiatal csalán hajtásvég  (50 szál)             
-2 púpozott evőkanál őrölt gyömbér
-8 dkg cukor
-2 evőkanál borkő
-3 dkg étkezési élesztő
-36 liter tiszta víz

Forraljuk 20 percen át a vízben a csalánt és a gyömbért, majd tegyük bele a cukrot és oldjuk fel 
kevergetés közben. Hagyjuk kihűlni az oldatot, majd adjuk hozzá a borkövet, keverjük el benne és 
újra melegítjük fel enyhén. 
Adjuk hozzá az élesztőt, de ne kevergessük közben!
Hagyjuk egy éjszakán át letakarva pihenni. 
Másnap fölözzük le a tetején összegyűlt habot, jól keverjük meg, majd palackozzuk jól záródó üvegekbe. 
Hagyjuk állni két napig, majd fogyasztható.

Tipp: Fogyasszuk hűtve! Az üveg alján üledék képződik, 18 év alatt fogyasztása nem ajánlott!

A nagy csalán élettani és gyógyhatásai betegségcsoportok szerint:

Szív és keringési betegségek:

A csalán az egyik legjobb és leghatékonyabb vértisztító növény. Nemcsak, hogy kimossa a vérből a toxikus anyagokat, hanem képes feloldani az érfalakra rakódott különböző lipideket (zsírokat), 
ezáltal csökkentheti főleg az időskori magas vérnyomást.

Ugyanakkor akkut magas vérnyomásban szenvedők ne használják a növényt! 

Gátolja az erekben a vérrögök képződését, így megelőzhetővé válik a különböző embóliák kialakulása.
A csalán tisztítja a hajszálereket is, erősíti az érfalakat, az érfalak izomzatát. 
Hatékonyan képes tisztítani a szív koszorúereit, ezáltal csökkenthető a szívinfarktus kialakulásának kockázata.  
Hatóanyag tartalmánál fogva elősegíti a vérképződést, vastartalma miatt vérszegénység esetén is segítséget nyújt. 
Csersavtartalmának köszönhetően-összehúzó hatás-kisebb vérzések elállítására is használható a friss csalán levele. Diaretikus (vízhajtó) hatása miatt szívödéma kezelésére is hatékony a csalán teája. 
Fájó, vénás végtagok esetén a csalánteával történő borogatás enyhülést eredményez. 
A csalán jótékony hatással van az izmok jobb vérellátására pl. hideg végtagok kezelésére. 
A növény serkenti a fejbőr vérellátását, erősíti ezáltal a hajhagymák jobb anyagcseréjét. 
Aranyeres bántalmak esetén, ha ülőfürdőként alkalmazzuk, visszahúzódásra készteti az aranyeres csomókat és enyhíti a fájdalmakat. 
Külsőleg, borogatásként alkalmazva enyhíti a visszérfájdalmakat. 
A nagy csalán felpezsdíti a vért, szinte felfrissíti az egész keringési rendszert, így vitalizálja az egész testet.

Húgy-, húgyúti-, hólyag betegségek

A növény átmossa az egész húgyúti rendszert, távozásra készteti a vese, és hólyaghomokot, 
valamint a kisebb köveket. Fokozza a vese kiválasztó funkcióját csökkentve ezáltal a testben felhalmozódott folyadékokat (ödémákat). 
A csalán a köszvénypangó vizelet megindításában, ill. egy esetleges húgycsőelzáródás (húgysavtúltengés) egyik legbiztosabb ellenszere, mind belsőleg, mind külsőleg egyszerre alkalmazva. A növény segít a orvoslásában.

Emésztőrendszeri betegségek

A nagy csalán támogatja és elősegíti a máj méregtelenítő funkcióit, alkalmazásával a májba friss vér áramlik. 
A növény képes a májban és a lépben felhalmozódott toxikus anyagokat (pl.: gyógyszermaradványok, vegyszerek) kioldani és eltávolítani. Teája gyomor és bélhurut ellen is hatásos. Gyulladáscsökkentő hatása miatt segítséget nyújthat a vastagbél gyulladásos betegségeinél. A csalán javítja a bélperisztaltikát, ezáltal eredményesen használható székrekedés esetén. Oldja a belekben felhalmozódott plakkokat, így rendszeres használatával számos súlyos bélbetegség (pl. bélrák) megelőzhető.

Női-, és férfi ivarszervek betegségei

A nagy csalán nagymértékben javítja a kismedence vérellátását. Javítja a méh izomzatának anyagcseréjét, vérkeringését. 
A kismedencében elhelyezkedő különböző ciszták feloldását és „kitakarítását" is elvégzi.  Növeli a nemi vágyat, oldja az érzelmi és szexuális ösztönvilág gátjait. A növényt áldott állapotban lévő nők ne alkalmazzák, mert elindíthatja az idő előtti szülést!
Férfiak esetében javítja a barlangos test vérellátását, ezáltal emeli a libidót és a merevedési képességet. 
Mindkét nem esetében a csalán emeli az ivarsejtek (petesejt, hímivarsejt) termékenyítő képességét, növeli az ondószámot és elősegíti az egészségesebb petesejtek képződését. 
A csalán gyökerében található béta-szitoszterol hatóanyag enyhíti a prosztata jóindulatú 
megnagyobbodásának tüneteit.

Egyéb betegségek

-A nagy csalán csökkenti a vércukorszintet, ha reggel éhgyomorra tartósan fogyasztjuk teáját 
(nőknek 4 dl, férfiaknak 5 dl) kortyonként fogyasztva. Fontos, hogy ébredés után ez legyen 
az első információ a szervezet számára.
-A növény szoptatós anyáknál serkenti a tejelválasztást, ill. beindítja azt apadás esetén. 
-A növény akkor is segíthet, ha szülés után egyáltalán nem indult el a tejkiválasztás.
-A növény enyhülést hozhat reumás panaszokra is. Itt eredmény akkor várható, ha a csalánt belsőleg és külsőleg egyszerre alkalmazzuk. Külsőleg borogatás ill. a csalánmag olajjal történő bedörzsölés alkalmazható.
-A csalán fokozza az immunválaszt, serkenti a hormontermelést (alacsony szintek). 
-Szerotonin tartalma miatt a növény kiegyensúlyozottabbá teszi az idegműködést. 
-A csalán számos rákellenes teakeverék fontos alkotóeleme. 
-A legújabb tudományos kutatások antiallergén hatását is igazolták a növénynek.


A nagy csalán gyógyászati alkalmazásáról kérdezze meg orvosát, a pontos diagnózis felállítása szakképzett orvos feladata!

forrás: ITT


2021. május 3., hétfő

Pitypang üdítő ital/szörp

 Magával ragadatott a többiek készítése. Épp még egy próbamennyiséget találtam. 

Egyik csoportban találtam egy kedvező elkészítést, bár az csak üdítőre írja, én átvetítettem szörpre. 

Kell hozzá az üdítőhöz:

2 marék pitypang, 2 hámozott, szeletelt narancs, egy kisebb darab szeletelt gyömbér, , 4-5 szem kardamom, 4-5 szál citromfű, 4l-es üveg, 4 lapos ek cukor, és 1 csipet só. Felönteni vízzel, légmentesen lefedni, tányér rá és érlelni a konyhapulton. 2.-3. nap, felnyitni, megkavarni, újra lezár. Kb. 5. nap szűrhető. 


FORRÁS: Gődér Éva (facebook TECS csoport)

Ambrózia szörp

 Tervezem, idén is az elkészítését: 


Parlagfűvel az allergia ellen


A parlagfű alkalmazásának az allergiás megbetegedések gyógyítására két oka is van: az egyik a homeopátiából ismert “hasonlót a hasonlóval gyógyítunk” elv, vagyis ha valaki a parlagfűre allergiás, hozzá kell szoktatnia a szervezetét ahhoz, hogy a tünetek elmúljanak.

A második, hogy a latinul Ambrosia artemisifolia-nak nevezett növény – mint ahogy minden létező vadon termő növény – gyógynövény. Magas vitamintartalma mellett számos, az emberi szervezet immunrendszerét erősítő és energizáló összetevőt tartalmaz.

Kutyaharapást szőrével: parlagfűvel az allergia ellen

A parlagfű általában keresztallergiákban vesz részt, főleg a benzingőzzel, amely leoldja a pollenjei felületén található védőréteget, önmagában se a növény alkotórésze, se a pollenje nem tartalmaz izgató anyagokat. Vagyis a parlagfűallergia fizikai irritáció.

Hogyan gyógyít a parlagfű?

A parlagfüvet évszázadok óta használják teaként emésztőrendszeri problémák kezelésére, gyulladáscsökkentésre. Közismert volt antibakteriális hatása, valamint az is, hogy a bőrproblémákat kiválóan gyógyítja.

A növény nagy arányban tartalmazza a hatóanyagait, így óvatosan kell bánni vele. Ha szedjük, inkább kesztyűben tegyük, mert irritálhatja a kéz bőrét (főleg, ha valaki épp allergiás). Ha úgy döntünk, hogy fogyasztani kezdjük, tegyünk próbát és lassan növeljük az adagot.

 

Hatékony allergia-ellenes szer

Egész évben fogyasztva kiváló immunerősítő. Ha az allergiaszezon előtt elkezdjük a rendszeres szedését, felkészíthetjük a szervezetünket az igénybevételre és várhatóan enyhébbek lesznek a tüneteink.
Levelei, friss hajtásai nyersen salátába tehetők, vagy szendvicsre szórhatóak, mint a petrezselyem. Szárítás után, porrá őrölve bármely ételbe adagolható, de csak a főzés után, nem érdemes a hő által elbontani a hatóanyagait.

Pollenjét apránként fogyasztva, ételbe vagy italba adagolva az allergiaszezon idejére hozzászoktathatjuk a szervezetünket.
Hatékony allergia-ellenes szernek bizonyultak a friss hajtásokból készült lekvárok, amelyek speciális eljárással készülnek. A lekvárban a hatóanyagok olyan formában találhatóak, ami tökéletesen fel tud szívódni az emberi szervezetben.
A parlagfűmag olaja olyan növényi hormonokat tartalmaz, amely szerepet játszhat különféle daganatos megbetegedések megelőzésében és gyógyításában.

 

FORRÁS: ITT

2021. május 2., vasárnap

izlandi zuzmó - köhögéscsillapítóm egy alkotó eleme

IZLANDI ZUZMÓ


Cetraria islandica

Elsőként egy koppenhágai gyógyszerjegyzék írta le az izlandi zuzmó tulajdonságait, 1672-ben. A kisméretű, szerteágazó növényt légúti megbetegedések kezelésére használták, mivel védőréteggel vonja be a légutakat, csillapítja a köhögést, enyhíti a szájüreg és a torok gyulladását.

Hatásos nyálkahártya irritáció és étvágytalanság esetén.

Jellemzők: 6-15 cm magasra megnövő lombos növény, amelyben a gombák szimbiózisban élnek az algákkal. A leveles zuzmók széleit apró szőrök borítják. A zuzmónak gyenge, keserű íze van, és vízbe áztatva jellegzetes illatot áraszt.

ELŐFORDULÁS
A zuzmók az északi félteke arktikus és mérsékelt éghajlatú területein fordulnak elő. Leginkább a száraz tűlevelű erdőket, a homokos talajú mezőket és a pszutaságokat kedvelik.



Gyógyászati alapanyag

Gyógyászati célokra a zuzmó egész szárát használják. Mivel az izlandi zuzmó védett növény, nem szabad leszedni, de gyógyszertárakban és gyógynövényboltokban kapható. A növénynek száraz, sötét helyen kell növekednie, különben elveszíti értékes hatóanyagait.


HATÓANYAGOK

Mindenekelőtt nagy mennyiségű szénhidrátot, ásványi sót, nyugtató és részben immunerősítő hatású nyálkákat tartalmaz. Antibakteriális tulajdonságát a gombákból származó keserű zuzmósavtartalma adja.

Javallatok
Az izlandi zuzmó nyugtató és antibakteriális hatású növény, amelyet főleg légúti megbetegedések kezelésére használnak. Száj- és toroknyálkahártya-irritáció esetén is alkalmazzák. A keserű zuzmósavak serkentik az étvágyat. Emellett korpásodás elleni kozmetikumok és készülnek a zuzmó kivonatával. Külsőleg alkalmazva, borogatások vagy gőzölés formájában segít pattabnások ellen.

ALKALMAZÁS

Forrázat
Szórjunk egy bögrébe 2 kávéskanál izlandi zuzmót, és öntsük le forrásban lévő vízzel. Tegyük félre 10-15 percre, hogy leülepedjen, majd teaszűrőn szürjük át. Nyálkahártya-irritáció és hörghurut esetén igyunk meg belőle naponta 3-4 csészével. Ha forrázás után egyből leszűrjük a leveleket, a tea kevésbé lesz keserű. A kivett leveleket öntsük le újra forró vízzel, 10 percig hagyjuk állni, vagy forraljuk rövid ideig, de az ily módon elkészített főzet elveszíti antibakteriális hatóanyagait.

Hideg kivonat
öntsünk le 1 kávéskanál izlandi zuzmót 5 dl hideg vízzel, tegyük félre 6-8 órára, időnként keverjük meg. Ezután forraljuk fel a kivonatot. Étkezés előtt fél órával igyunk meg belőle egy csészével.
A hideg kivonat rendkívül nagy mennyiségű cseranyagot tartalmaz, ezért jól alkalmazható étvágytalanság és emésztési problémák esetén.

Gyári készítmények
Gyógyszertárban szopogató tabletta vagy szirup formájában kapható a más növényekkel kevert izlandi zuzmó kivonata. Ezeket leginkább légzőrendszeri megbetegedések kezelésére használják.

ÉRDEMES TUDNI

Az izlandi zuzmó kovasavat tartalmaz, aminek köszönhetően jó hatással van a hajra, a bőrre és a körmökre.
 
Forrás.: ITT

 

Menta - csalán szörp

 Facebook oldalán feljött, kb. 5 éve volt ilyen. Gondoltam, idén is készítek, megnézzük, hogy most mennyire jön be az embereknek. 

Most, áztatással készítem.

Bodzavirág szörp alapján, majd mehet bele a jó sok csalán, különféle menta és egy kevés karikára vágott citrom és citromsav (nem volt itthon borkősav). Pár nap és kész. 

kardamom - nagyon szeretem fűszer számomra

 

KARDAMON - Elettaria cardamomum


A gyömbérfélék családjába tartozó kardamom Ázsia délkeleti területeiről származik. Az ájurvédikus gyógyászatban már időtlen idők óta alkalmazzák a kardamommagot kozmetikai célokra, illetve emésztési zavarok, elhízás, húgyúti fertőzések gyógyítására, az anyagcsere általános serkentésére. Gyógyító erejét a görögök és a rómaiak is nagyra tartották. A természetgyógyászatban a kardamomot elsősorban étvágytalanság, puffadás és emésztési panaszok esetén használják. Kis mennyiségben kiváló fűszere mártásoknak, leveseknek és hús- valamint halételeknek, és könnyebben emészthetővé teszi őket. A közel-keleti országokban népszerű a kardamommal készült kávé.

SEGÍTSÉG FÁJDALMAS PUFFADÁS ESETÉN

A kardamom enyhíti a rekeszizmot nyomó puffadást. Egy evőkanál kardamommagra öntsünk 5 dl vizet, forraljuk fel, és főzzük 5 percig. Adjunk hozzá egy kis darab fahéjat, 2 szem szegfűszeget, 2 vékony szelet gyömbért és egy szelet citromhéjat. Forraljuk fel még egyszer, és hagyjuk állni egy óráig. Szűrjük le, és igyuk hidegen vagy melegen.

Gyógyító hatás: A kardamom bevált gyógyhatású szer emésztőrendszeri megbetegedésekre, mint az émelygés, hányás, puffadás vagy emésztési zavarok. Illóolaja serkenti a gyomornedvek kiválasztását, ezzel együtt az étvágyat is. Köhögéscsillapító, köptető hatása miatt megfázás, köhögés és rekedtség esetén szintén használják. Ezenkívül megszünteti a fáradtságot, antidepresszáns hatású, felfrissíti az emlékezetet.



Hatóanyagok

A kardamom fő hatóanyaga a cineolt, limonént, borneolt és terpineolt tartalmazó illóolaj. az illóolaj stimulálja és erősíti a gyomor nyálkahártyáját, és serkenti az emésztőnedvek kiválasztását. A kardamom magjai zsírolajat, keményítőt és cukrot is tartalmaznak.

KONYHAI TIPPEK

- A kardamomot édes és sós ételek fűszerezésére is használjuk.

- A kardamom minden mézeskalácshoz és curryhez használt fűszerkeverékben megtalálható.

- Aki szereti a kardamomt, keressen svéd recepteket. Svédországban gyakran ízesítik a süteményeket kardamommal.

- A kardamom hüvelyében kicsi, sötét magvak találhatók. Ezek sokkal ízletesebbek, mint az őrölt fűszer. Szükség esetén a magvakat megőrölhetjük, vagy mozsárban is összetörhetjük.

- A kardamom teljes hüvelytermését nagyobb élelmiszerboltokban és ázsiai élelmiszereket forgalmazó üzletekben szerezhetjük be.

- A hüvely színe zöld, fehér vagy fekete. Lehetőség szerint zöld hüvelyű kardamomot vagyünk, ugyanis ebben van a legtöbb értékes hatóanyag, és az íze is finomabb. A fehéret Észak-Európában kedvelik, a feketét Afrikában.

- A kardamomos (törökös) kávé serkenti az emésztést, és segít megszabadulni a teltségérzettől. Forraljuk fel 2,5 dl vizet, adjunk hozzá 2-3 kávéskanál kávét, majd 20-40 szem zöld kardamomot és 1 evőkanál cukrot. Forraljuk kb. 3 percig kis lángon, majd szűrjük le, és igyuk meg étkezés után.

Serkentő fűszerek

A kardamom növeli az életerőt. Egy kisebb edénybe tegyünk 1-1 mokkáskanál frissen őrölt kardamomot, koriandert, borsot, ánizst, majd forrázzuk le 5 dl vízzel, és 5 percig hagyjuk állni. Szűrjük le, és töltsük palackba. Naponta 3-5 alkalommal fogyasszunk belőle 1-2 evőkanállal.


ÉRDEMES TUDNI

Szívizomgyengeség esetén jót tesz az erősítő tej. Öntsünk egy kisebb lábosba 1 pohár tejet, és melegítsük fel, de ne forraljuk. Adjunk hozzá 1 kávéskanál kardamomomt és 1 kávéskanál sáfrányt. Hagyjuk állni. Mézzel édesítsük, és elalvás előtt, lassan igyuk meg. 

 

forrás: ITT