2018. június 9., szombat

Zöld dió lekvár

Még szerencse, h Áginál is feldobtam a témát, /úgy 10 éve/ h ha vki tudja, adja át és volt egy emberfia, aki tudott ötletet adni, a lekvárra. Több, mint a semmi. És azt hiszem, h ki próbálom!!! Ki, ha én nem?! :) És ha jó lesz, aranyárban fogom mérni!!! :)

2008-05-19 10:30:14 Balu:
Sziasztok Zölddió (fekete dió)A lekvárhoz először a zölddió befőttet kell elkészíteni. Ez egy picit macerás.
Kell hozzá 1 kg zöld dió, aminek még nem fejlődött ki teljesen a csonthéja, ezt úgy állapítjuk meg hogy szúráspróbát kel végezni. Egy vastag varrótűt, ha akadálymentesen át tudsz rajta szúrni (nem akad meg a csonthéjban) akkor jó. A diót június második felétől kell hozzá leszedni. De ha nagyon jó idő volt, akkor hamarabb érik, úgyhogy június elején már le kell szedni. Én tavaly úgy jártam, hogy a dióim fele kemény volt a másik meg jó. Pedig egy fáról szedtem.

Elkészítése:
Levágjuk a két végét. És a tengelye mentén hatszor átszúrjuk rajta a varrótűnket. (Ehhez húzzunk gumikesztyűt, mert csúnyán befogja a kezünket. /idén - 2018 - szét vagdostam 4 fele/)
 Ezek után beletesszük egy tálba és hideg vizet engedünk rá hogy ellepje. 
Betesszük a hűtőbe,/nem fér be, úgyhogy hüvös helyen pihen/ és naponta kétszer /csak 1x sikerül,így meghosszabbodik az idő/ cseréljük rajta a vizet. 10 napon keresztül. (most áztatjuk ki belőle a keserű ízt) 
Az ötödik nap fele fekete foltok jelennek meg a diókon de ez normális. 
A tizedik napon megfőzzük sima vízben, lehet hogy megfő félóra alatt, de lehet hogy kell neki két óra.
Akkor van megfőzve, mikor elkezd rojtosodni, hajszálnyi repedések jelennek meg rajtra. (Ne ijedjetek meg, a dió most fekete lesz.) Most leszűrve és hideg vízbe tesszük és mehet a hűtőbe egy éjszakára./szintén hüvős helyen marad/
Másnap leszűrjük, és főzünk neki egy szirupot: 1 kg dióra fél kg cukor és 1 liter víz kell. Forrón ráöntjük és ha kihűlt betesszük a hűtőbe. Ilyenkor kell ízesíteni fahéjjal, szegfűszeggel, citromhéjjal, vaníliarúddal, ezeket dobjuk csak a dió mellé.
Másnap leszűrjük, felforraljuk a szirupot, / azt hiszem, tavaly én a szirupot a dióval együtt forraltam, nem külön-külön/ kb. 4 percig és ismét ráöntjük. A szirup minden forralás után egyre sűrűbb lesz. Ha kihűlt, mehet a hűtőbe. Megismételjük 8- 10 napon keresztül. 
Végül a szirupostul 10 percig lassan forraljuk és szűrjük. Befőttes üvegbe tesszük őket és készítünk egy friss cukoroldatot, fél kg cukor 1 l víz, forrón ráöntjük és lezárjuk. Van aki ilyenkor dunsztolni szokta. Ennyi volt a befőtt.

Ezt lehet még ízesíteni pl. unicummal, rummal a befőttes üvegbe öntünk egy keveset a szirup előtt. Akár tíz évig is eláll. 
A lekvárhoz azt tudom ajánlani hogyha kész a befőtt akkor passzírozd szét és keverj hozzá szirupot. És töltsd ezt az üvegekbe. Lehet még narancshéjjal is ízesíteni.Remélem tudtam segíteni.Balu 

botmixerrel pürésítettem és idén még átpasszírozom, h finomabb állagú legyen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése