2022. február 19., szombat

Fenyőtű

 Az utóbbi időben nagyon sokszor szembejött, vagy szóban vagy az interneten, de mindig megtalált. Idáig szemeztem vele. Ma, sikerült szednem is. S fazékba is került, egy próbaverzió keretén belül. 

Utána olvasva azt javasolták, h szárított bodzával érdemes elkészíteni, én még megérzésképpen tettem hozzá gyömbért és hegyikristályt áztatok benne. 

Bodzaszörp receptje alapján járok el, áztatással készül. 



Ahol még olvashatunk a fenyőtűről: 

Erdőkóstolónál: ITT

Gyógyszer nélkül oldalon: ITT 

Viola Zoltánnál: ITT

2022. február 3., csütörtök

Kökény chutney sungit ásvány áztatással

 Már az előző szedéskor szembejött ez a chutney ötlet s végül nem valósult meg. Most, h újra sikerült szedni, újra bekerült a kosárba. Több leírást megnéztem, közel azonosak voltak, így vegyítettem az egészet ill még saját megérzésű dolgokat is tettem hozzá.

 

 
Indításképpen egy lilahagyma lekvár alapot gondoltam. Hagymát, kevés olajon el kezdtem pirítani, majd megszórtam barnacukorral, karamellizáltam s jöttek a fűszerek: rozmaring, chili paprika, kurkuma, gyömbér, fahéj, apróra vágott datolya, borokabogyó, kardamom, s erre öntöttem még balzsamecetet. 
Összekevertem a kökénylével amihez adtam még almalevet s ízlelgetve még fűszereztem, édesítettem. Kb 1 éjszakát hagytam állni, hogy az ízek összeérjenek s ekkor került sor az ásvány áztatására is. 
Illat s íz alapján vad húsok mellé tudnám elképzelni. 
 
Nagyobb darabokat kiszedtem belőle,ásványt is, majd pektinnel besűrítettem.