Egy új ásvány szeretne beférkőzni a szörpöldébe. Talán tavaly júniusban találkoztam vele először, akkor még nem tudtam, h eszik-e v isszák. De aztán szép lassan itt-ott feltűnt az életemben. A közelmúltban, sikerült beszereznem egy kisebb piramist, ami majd a szörpökben fog megpihenni, míg várakoznak a végső helyre jutáshoz.
Sungit hatása
A sungit egy ritka szén alapú ásvány, amelyet Oroszország északi részén Karéliában bányásznak, a mostani Onyega tó környékén. A tóból kiáramló vizet a sungit ágy megtisztítja, bár a tó erősen szennyezett, a sungit által megtiszított víznek gyógyító hatást szentelnek. A sungitban rejlő lehetőségeket tudósok vizsgálják világszerte. Úgy tartják, hogy még akár az élet kialakulásában is szerepe lehetett. A sungit a periódusos rendszer valamennyi ásványi anyagát tartalmazza.
A sungit hatása úgy tartják, hogy egy erős szűrő, védelmező energiát hoz létre, amely segíthet enyhíteni a környezetében a negatív energiák és sugárzások hatásait és a mélyből elő emelkedő bölcsesség rezgését közvetítheti.
Segítheti a környezetét megtisztítani az elektromágneses szmogtól, de a hármas lényünkben is tisztulási folyamatokat indíthat be. Segíthet a szennyeződések (fizikai-érzelmi-mentális) kitisztításában, a negatív minták felismerésében. Segíthet elengedni a régi hitrendszereket, dogmákat és új mintákat kialakítani helyettük.
A sungit hidat képezhet a múltból hozott bölcs tapasztalatok és a jövő új megoldásai között. Segítségével a múltban megélt tapasztalatokból tanulva egy új Földet, egy új jövöt építhetünk fel.
Fizikai szinten
A sungitról úgy tartják, hogy jótékony hatása lehet a méregtelenítő folyamatokra, gyulladásokra, immunrendszer működésére, sejtekre, emésztésre, anyagcserére, fájdalmak enyhülésére, feszültség oldására, szívre, érrendszerre, ízületekre, allergiára, alvásra.
Nagyon fontos, hogy mivel a sungit ilyen erőteljesen szívja magába a negatív energiákat, ezért rendszeresen érdemes tisztítani!
Javaslatok a sungit elhelyezésére és használatára:
- célszerű oda helyezni, ahol a legtöbbet tartózkodunk
- munkahelyen a szennyező forrás és közénk
- számítógép, televízió, wifi, laptop, hűtő, stb., elektromos forrás elé vagy mellé
- ágy mellé
Sungit tisztítása
-
- Kitehetjük egy szép, erős fa tövében
- Levegőzni egy éjszakára
- Holdfényre
- Napfényre (óvatosan, mert a tűző erős nap nem tesz jót az ásványnak) felkelő vagy lemenő nap sugarai lágyan megtisztítják a piramist
- Folyó vízzel való tisztítás – sungit esetében nem annyira célszerű, mivel a sungit egy porózus ásvány. Pár másodpercre azonban érheti víz
- mentális technikával való tisztítás (erre nagyon sokféle technika létezik a reikin keresztül az imádságig a lényeg hogy tiszta szívből és tiszta energiákkal kívánjuk gondoljuk és érezzük hogy megtisztul a piramis)
- sóval való tisztítás (nagyon sok ásvány érzékeny és megmarhatja a só, így óvatosan kell vele bánni. A közvetett sóval való tisztítás a legbiztonságosabb, ekkor egy tálba sót teszünk, egy másik tálkába tesszük az ásványokat, majd az ásványos tálkát belehelyezzük a sóval töltött tálba. Így nem érintkezik közvetlenül az ásvány a sóval.
- hangrezgésekkel való tisztítás
- füsttel való tisztítás (tiszta, 100% tisztaságú füstölőt használjunk, például palo santo tökéletes választás)
forrás: ITT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése